H ó g ö m b b e z á r t b a l e r i n a
Kiáltanék, de nem tudok,
mozdulnék, de nem bírok.
Tekintetem kies, üres,
rabul ejt egy apró üveg.
Öröktélben fázik a lelkem,
a börtönöm... Most megrezzen.
Rázkódik, újra hóvihar dúl,
a félelem bennem lángragyúl.
Kristályos a tüdő,
ütőér gyengül.
Átjár a fagy, s szédülök,
minden évtizeddel gyengülök.
Kis világom rideg,
csontig hatol a hideg.
Szoros kontytól ég a bőröm,
elátkozott, örök börtön!
Megkövült, elzsibbadt a testem,
táncolok a végtelenben.
Kristályos a tüdő,
ütőér gyengül.
Kezem érzéketlen,
az üvegfal sérthetetlen.
Szoknyám dermedten száll,
fűzőm a húsomba váj.
Átfagyott szívem gyengém dobog,
örök időkig itt ragadok!
Elül a vihar, de szenvedek,
néma a sikoly: mentsetek meg!
Kristályos a tüdő,
ütőér gyengül.
Hógömbbe zárt balerina vagyok,
a mosoly az arcomra fagyott.
Nem is mosoly, néma grimasz,
soha nem jön el a vigasz...
Kristályos a tüdő,
Ütőér gyengül...
Fájdalmamban tovább táncolok.
Kérlek! Csak többé ne rázzatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése